A Munka Törvénykönyv 155. § -a szerint a munkavállaló részére járó munkabért, ha munkaviszonyra vonatkozó szabály, vagy a felek megállapodása eltérően nem rendelkezik, havonta utólag egy ízben kell elszámolni és kifizetni, mégpedig főszabály szerint a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig.

Ezzel párhuzamosan rendelkezik úgy a Tbj. 50. §-a, hogy a foglalkoztatónak a biztosított számára a tárgyhónapban kifizetett járulékalapot képező jövedelem alapján a tárgyhónapot követő hónap 12. napjáig kell a járulékokat megállapítani, az egyéni járulékokat levonni, bevallani és befizetni.

Ebből viszont egyenesen következik, hogy ha nincs kifizetés (mert például munkaadó pénzügyi nehézségei miatt elmarad a munkabérek utalása), járulékfizetési kötelezettség sem keletkezik.

Adódik a kérdés, hogy mi a helyzet ebben az esetben a munkavállaló társadalombiztosítási jogállásával, aki ráadásul nagy valószínűséggel - bízva foglalkoztatója ígéretében - akár több hónapig is tovább folytatja a munkát.

Nos, biztosítása nem szünetel, hiszen a munkavégzési kötelezettség alól nem mentesül, de - és ez nem egyszer okoz hosszabb kiesés esetén problémát - szolgálati időt és nyugdíjalapjául szolgáló jövedelmet (nyugdíjjárulék fizetésének hiányában) nem szerez. (A Tny. 37. § (1) bekezdése értelmében a Tbj.-ben biztosítottnak minősülő személy biztosítással járó jogviszonyának 1997. december 31. napját követő időtartama szolgálati időnek számít, ha erre az időszakra az előírt nyugdíjjárulékot a biztosítottól levonták.)

Például, ha a nyugdíj előtt álló munkavállaló jogviszonya utolsó három hónapjára nem kapta meg a munkabérét, ez az időszak nem számít szolgálati időnek. És, ha "csak" ez a három hónap hiányzik a szükséges 40 évéhez, akkor "patthelyzet" alakul ki.

Viszont, ha mégiscsak sor kerül az elmarad bér kiegyenlítésére, akkor a szolgálati idő elismerése elől is elhárul az akadály, hiszen ebben az esetben megtörténik a járulékok levonása és megfizetése is. Még abban az esetben is, ha netalántán közben a jogviszony megszűnt.

A Tbj. 18. § (5) bekezdése szerint, a járulékokat a járulékalapot képező jövedelem kifizetésekor irányadó járulékmértékek szerint kell megfizetni.

Mindehhez a Tbj. R. 4/A. § (2) bekezdése annyit fűz hozzá, hogy az esedékességet követő időpontban kifizetett járulékalapot képező jövedelmet (elmaradt követelés) az egyéni járulékfizetési kötelezettség megállapításánál - a járulékfizetési felső határig - arra az évre (időszakra) kell figyelembe venni, amely évre (időszakra) azt kifizették.

AZ említett rendelet (3) bekezdése értelmében a biztosítással járó jogviszony megszűnését követően, e jogviszony alapján kifizetett (juttatott) járulékalapot képező jövedelmet a járulékfizetési felső határig úgy kell figyelembe venni, mintha annak kifizetésére a jogviszony megszűnése napján került volna sor.

Összefoglalva tehát: az utólag kifizetett bér után a járulékokat a kifizetéskori mértékeknek megfelelőn kell megfizetni, a felső határ szempontjából viszont vissza kell teríteni arra az időszakra, amely időszakra a kifizetés vonatkozik. Ebből viszont az is következik, ha a GYED-ben részsülő édesanya kapja meg elmaradt juttatását, az nem befolyásolja a GYED-re való jogosultságát, ahogy egy nyugdíjas munkavállaló nyugdíjazását megelőző tevékenységére tekintettel kifizetett munkabérét sem kell figyelembe venni kereseti korlátjának a meghatározásánál.

Az Mt. 159. §-a értelmében a késedelem idejére a Ptk-ban meghatározott kamat jár. (Más kérdés, hogy kamatfizetésre általában csak akkor kerül sor, ha az elmarad bért bíróság ítéli meg.)

Az így kifizetett kamat viszont - noha SZJA tekintetében munkabérnek minősül - járulékalapot nem képez.

Széles Imre, Forrás: Kalkulátor (2011.11.14.)

• Előző
• Tovább